2014. január 23., csütörtök

Tűzijáték Kisszótár - Fekete lőpor

Fekete lőpor

A lőpor olyan szilárd keverék, amely meggyújtva hirtelen gázzá változik, és mivel a gáznak nagyobb a térfogata, mint a szilárd állapotú anyagé, a nagyobb térfogat elfoglalására irányult kiterjeszkedése következtében igen nagy nyomást gyakorol a kiterjeszkedésének ellenálló tárgyakra, mint például a puska-, vagy ágyúcső üregét elzáró lövedékre. 1880 óta a fekete lőport kevés füstöt fejlesztő keverékekkel és vegyülékekkel akarták pótolni. A fekete lőpor részei: faszén, salétrom és kén. A kén okozza a szénnek gyors elégését, melyhez a szükséges oxigént a salétrom szolgáltatja; a szénnek elégése által keletkezett szén-dioxid mintegy ezerszer nagyobb térfogatú, mint amilyent a lőpor elfoglalt s e térfogattá való kiterjeszkedésével löki ki nagy erővel a lövedéket a csőből.

Black powder, azaz BP a granulált lőpor.


Alkotórészei
A lőpor rendeltetésétől függően a keverési arányok különbözőek. A lőport alkotó anyagokat a keverés előtt igen kisszemű porrá törik, hogy a különböző anyagok lehetőleg jól keverődjenek. A porrá törésre ezelőtt zúzómalmokat, vagy zúzó-kalapácsműveket használtak. A puskák számára apróbb szemű, tehát gyorsabban elégő, az ágyuk számára pedig nagyobb szemű, azaz lassabban elégő lőport gyártanak. A lőpor különböző keverési arányainak megfelelően, 270-320 °C-nál gyullad meg.

Története
A lőport Kínában találták fel, de ott nem használták fel soha lőszernek, csak rakéták és tűzijáték készítésére. Lövésre a lőport legelőször a mohamedán hadseregek használták. Franciaországban (Bordeauxban) már 1326-ban gyártottak lőport. Németországban (Augsburgban) 1340-ben állították fel az első lőporgyárat.

Nincsenek megjegyzések: